Főmenü

Szavazás

Mi az oka szerinted, hogy kevés a papi hivatás?
 
Papok éve PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Bodor György   
2009. május 27. szerda, 07:40
„Krisztus hűsége, a papok hűsége" – ez a témája a papoknak szentelt évnek, amelynek meghirdetését a Szentatya március 16-án jelentette be a Kléruskongregáció plenáris ülésének tagjaihoz intézett beszédében.

A Szentatya június 19-én nyitja meg a papok évét a Szent Péter-bazilikában tartott ünnepi vesperás keretében. Vianney Szent Jánosnak, a papok védőszentjének ereklyéit erre az alkalomra Rómába hozza Guy Bagnard, a franciaországi Belley-Ars püspöke. Az év 2010. június 19-én zárul a Szent Péter téren a Papok Világtalálkozójával.


Az év során Benedek pápa a világon élő valamennyi pap védőszentjének nyilvánítja Vianney Szent Jánost. Egy kiadvány megjelentetését is tervezik, amely a Szentatyának a papi élet és küldetés lényegi vonásait elemző írásait tartalmazza. Az év során egy gyóntatók és lelkivezetők számára készült direktórium kiadására is sor kerül.

A Kléruskongregáció az egyházmegyei ordináriusokkal és a szerzetesrendek elöljáróival együtt számos olyan lelki és pasztorális kezdeményezés koordinálását tervezi, amelyek célja, hogy a papság egyházban és a modern társadalomban betöltött szerepére és küldetésére, valamint a papképzés fontosságára irányítsa a figyelmet.

Módosítás dátuma: 2009. június 04. csütörtök, 07:59
 

Bejelentkezés



Események

<<  Február 2012  >>
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
    1  2  3  4  5
  6  7  8  9101112
13141516171819
20212223242526
272829